Évfordulók

80 évvel ezelőtt alakult meg a Felsőszászbereki KALÁSZ katolikus leánykör

A II. Világháború éveiben, 80 évvel ezelőtt, 1944. március 13.-án megalakult a Felsőszászbereki Kalász katolikus leánykör.
A KALÁSZ-t a Katolikus Lánykörök Szövetségét az 1930-as évek derekán Lutzenbacher Rita és Stettner Andrea alapította azzal a céllal, hogy a falusi lányok tanulásának és nevelésének lehetőséget biztosítson, amely egyházmegyénként plébániai keretekben működött.
Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége (röviden KALÁSZ) olyan magyar alapítású katolikus lelkiségi mozgalom, amely a római katolikus egyház tanítását vallva fő feladatának tekinti a lányok katolikus keresztény szellemű erkölcsi nevelését.
A cél az volt, hogy a hitükben erős, erkölcsükben tiszta, nemzeti érzésükben öntudatos és hivatásukban felkészült családanyákat nevelje.
1946-ban a többi egyházi szervezettel együtt a Kalász Egyesületet feloszlatták, de a felsőszászbereki KALÁSZ leánykört magalapító Terlanday Sándorné (Rózsika néni) több mint 40 év elteltével, 1989-ben Kistarcsán ismételten megalakította a szervezetet.
Kivételes, újrakezdő asszony, aki Szászbereken két alkalommal is hozzájárult a templomépítéshez, illetve a KALÁSZ mozgalmat is újraindította.

1944. március 13.-án készült a KALÁSZ alapítási jegyzőkönyv.

A KALÁSZ leánykör vezetőségének és tagjainak névsora.

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye alispán levele az egyesület megalakulásának tudomásul vételéről.

Sáfrán Györgyi: Üzenet falusi lányoknak című könyv, Bp., 1941., „Kalász” Katolikus Leánykörök Szövetségének oktató kiadványa, Hegymegi Kiss Magdolna rajzaival.

A KALÁSZ Alapszabályzata

Aki többet akar tudni a KALÁSZ mozgalomról, itt elérhető a honlapjuk:
https://www.ujkalasz.hu/index.php?oldal=vezerkonyv

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük