1956-os forradalom szászbereki eseményei

A Nemzeti ünnepünk községünket érintő történtekről eddig kevés ismeretettel rendelkezünk, mivel ezekről sokáig nem lehetett beszélni és így lassan feledésbe is merültek. Így sokan nem is tudnak arról, hogy felállításra került a fegyveres nemzetőrség, illetve a budapesti nép részére élelmiszergyűjtés történt, melyet gépkocsi híján traktorral vittek fel a fővárosba.
„56-ról”, csak suttogva beszélhettünk és csak közeli, megbízható ismerősökkel. Most, amikor már 67 esztendő elteltével egyre kevesebb élő emlékezet van a helyi eseményekről, ezeket jó lenne összegyűjteni és megőrizni. Helytörténeti Körünk keresi mindazokat, akik feltudnák idézni az általuk átélt, vagy a családi legendáriumban megtalálható történeteket.
Minden család őriz izgalmas, vidám vagy éppen szomorú történeteket erről az eseményről.
Segítségül az alábbiakban mutatjuk be a Szászbereki Munkástanács tisztségviselőit.
Forrás: https://jnszmtisztviselok.hu/1956/kozsegek_forradalmi_tanacsai_szolnoki_jaras1956.html



1956-os események Szászberek történetében is mély nyomot hagytak. Az alábbi jegyzőkönyv tanúsítása alapján olyan hatalmas érdeklődés volt a forradalmi eszmék iránt, hogy a Munkástanács alakuló ülésére zsúfolásig megtelt a kúltúrház.

A forradalmi Munkástanács alakuló jegyzőkönyve 1956. október 28-án.
Forrás: Cseh Géza: Válogatás az 1956-os forradalom levéltári dokumentumaiból – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 8. (Szolnok, 2006)


1956. november 2-i Munkástanács ülés jegyzőkönyve.
Forrás: Cseh Géza: Válogatás az 1956-os forradalom levéltári dokumentumaiból – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 8. (Szolnok, 2006)

Adományozások

Gortváné Gere Ibolya általi adományozás

Páratlan adománnyal bővült az Örökségünk Szászberek Helytörténeti Kör dokumentumtára a mai napon.
Gortváné Gere Ibolya példamutató tevékenységével, édesanyja (Gere Ferencné, szül.: Kovács Katalin) hagyatékából olyan féltve őrzött családi kincseket adományozott, melyek 1932-ben, illetve 1936-ban készültek.
Az eredeti dokumentumok közül a Közjegyzői okirat arról szól, hogy Kató néni édesanyja (Székács Anna) aki ágostai evangélikusok vallású, házasságkötés után a születendő gyermekét az apja (Kovács Kálmán) vallása (római katolikus) szerint fogja felnevelni.
Az 1936-ban készült dokumentum egy előzetes adásvételi szerződés. Itt rögzítésre került, hogy 5 kat. hold termőföld 3500 Pengőért kerül átadásra. Ez az összeg mai áron 5 078 500 Ft-nak felel meg.
Figyelemre méltó, hogy ez az előszerződés akkor köttetett mikor még báró Kohner Adolf még élt, de a teljes vételár csak a halála után került kifizetésre.
Kedves Ibolyától kaptunk még régi fényképet és bizonyítványt is, melyek később kerülnek bemutatásra!
Nagyon-nagy köszönet és hála illeti meg Őt, hiszen olyan kortörténeti dokumentumokat adományozott részünkre, melyekkel betekintést nyerhetük egy letűnt kor életébe, társadalmi viszonyába.

76/1932. ügyszámú Közjegyzői okirat


Előzetes adásvételi szerződés a Szászbereki Uradalommal

Magyar és román vasúti szárazbélyegzőt tartalmazó vasúti arcképes igazolvány

Cím: Személyazonossági igazolójegy
Igazolvány típusa: Arcképes

Név: Molnár Zsigmond vonatfékező 5 éves Anna leánya részére
Használandó: MÁV.
Nyelv: Magyar
Kiadó vasút: Magyar Királyi Államvasutak
Kiadás időpontja és helye: Piski, 1917. január 5.
Nyomtatvány: 6. sz. jegykezelési minta
Nyomás: M.Á.V. nyomda, Budapest, 1915.
Szárazbélyegző: Magyar Királyi Államvasutak, babérkoszorús kiscímerrel
Felülbélyegezve: Căile Ferate Române szárazpecséttel.
Oldalszám: 2
Méretei: 65 x 104 mm.

Újszászi anyakönyvi bejegyzés Molnár Anna születéséről (186.).

Jól látható, hogy az édesanya (Kaló Anna) az akkori Aradi Üzletvezetőséghez tartozó Piskitelepi lakos volt.

Szűcs Imréné-Bali Margit adománya

A Helytörténeti Körünk újabb nagyértékű, páratlan dokumentummal gazdagodott Szűcs Imréné, Bali Margit (Manyi) által. A családi örökségéből származó, 1935-ben keltezett miniszteri dícsérő oklevelet valószínű, hogy báró Kohner Adolf javaslatása Darányi Kálmán Magyar Királyi Földmívelődésügyi Miniszter adományozta Bagi Mihály Besenyszögi (1935-ben Felsőszászberek oda tartozott) Gazdasági cselédnek.
Ebből is látszódik, hogy a gazdasági váltság közben is volt figyelme a báró úrnak arra, hogy a legjobb cselédjét kitüntetésben részesítse, az eddigi kiváló munkájáért.

Nagyon szépen köszönjük a falutörténelméhez kapcsolódó hiánypótló adományt, mely a bekeretezést (állagmegóvást) követően a helytörténeti gyűjteményünk értékes darabja lesz.

A 450×57 mm méretű, kissé viseltes oklevélen a következő írás található:
Bagi Mihály
Besenyszögi Gazdasági cseléd
Szorgalmas munkálkodását, – Pédás hűségét,
Derék-becsületes viselkedését
Elismeréssel és Dícsérettel Méltányolom
Kelt: Budapest; 1935. március 13

Igaz, az aláírás már nem látható, de a Miniszteri szárazbélyegző igen.

Szászbereki családfák

,,A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.”
 (Johann Wolfgang von Goethe)

A gyökerek jelenthetik a családi kapcsolatainkat, felmenőinket, akiknek leszármazottai vagyunk. Az, hogy ki mennyire van tisztában a családfájával, milyen régre nyúlnak vissza ismeretei a felmenőiről, az egyrészt egyéni érdeklődés kérdése is. Másrészt adottság, hiszen családja válogatja, hogy mennyire ismerik a gyermekek a már nem élő családtagokat. Tudják-e a dédszülők neveit, ismerik-e arcukat fényképekről. Ebbe a hagyományba egy gyermek inkább beleszületik, nem ő teremti meg. S ha létezik életben tartott, kiterjedt családfa, abból nyilvánvalóan profitálnak a leszármazottak.

A következő szászbereki családfa közül néhány, nem szerkeszthető képét itt lehet megtekinteni.

Burda György családfája

Csajbók József családfája

Csomor Pál családfája

Dalmadi Vendel családfája

Lakatos János családfája

Laki István családfája

Lázár András családfája

Pinczi Leopold családfája

Retter Ferenc családfája

Vasas László családfája


A szászbereki CSALÁDOK családfáit a FamilySearch weboldalon történő ingyenes regisztrációt követően lehet elérni!
Érdemes regisztrálni, hiszen így tudjuk a hiányzó adatokat pótolni!
A Helytörténet csoportunk több tagja sikeresen alkalmazza a FamilySearch weboldalt és szívesen segítünk másoknak is a családi emlékezet fájának elkészítésében.

Az alábbiakban hívatkozások a Szászbereken élő nagyobb családok családfái láthatóak, a FamilySearch weboldalon. Itt lehet szerkeszteni, bővíteni az adatokat, eseményeket.

BURDA GYÖRGY
CSOMOR PÁL
GAZDAG ANDRÁS
VASAS LÁSZLÓ
LAKI ISTVÁN
DALMADI VENDEL
LÁZÁR ANDRÁS