Mottónk

Aki itt él, az szászbereki. Akkor is szászbereki, ha az ősei nem voltak szászberekiek. Azzal lettek szászberekiek, hogy idejöttek, erre a földre, megosztják velünk a sorsukat, örömüket, bánatukat s velünk együtt végzik el a feladatokat.
Ők azok, akiknek át kell adni a szászberekkel kapcsolatos valamennyi ismereteinket, hogy érezzék az eggyüvé tartozást, melyet majdan a gyermekeiknek is átadhasák azt.

Szászberekinek lenni: sorsközösség, életközösség, munkaközösség, a történeti tudat közössége.
Természetesen az is ide való, aki nem itt él, de szívben, lélekben, családilag ide kötődik.
Ők azok, akik nem csak idelátogatnak, hanem hazajönnek Szászberekre!
Egy közösségépítési folyamathoz nem elég az épített infrastruktúra, kell hozzá az élő, alkotó ember. S nem elég csupán az ember, az individuum, kellenek hozzá a közösségek is, amelyek meg- és helyben tartják a generációkat, hogy legyen, aki megélje és tovább vigye a közösségi munkát, a helyi értékeket.


Szászbereki örökségünk címmel a Google Térképen településünk látnivalói érhetőek el. Ez egy helyismereti térkép, mely az itt élők és elődeik által épített örökségünknek állít emléket. Bemutatja, hogy milyen értékkel rendelkezik, vagy korábban rendelkezett Szászberek.
A térképen szereplő helyek bővíthetőek, amennyiben javaslat érkezik rá.
Az adott pontra kattintva további információkat, illetve fényképet is talál a kedves látogató.
https://www.google.com/maps/d/embed?mid=1dubTh7wbl7BDSkipQrU6iAvXQVE5EBw&ehbc=2E312F

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük