„Örökségünk Szászberek” Helytörténeti Kör alapítása elé

„Lokálpatrióta: olyan ember, akit erős érzelmek kötnek szűkebb hazájához, szülővidékéhez, lakóhelyéhez; annak emlékeit, értékeit nagy gonddal ápolja és védi.” (Tótfalusi István)

Napjaink egyre inkább felgyorsult világában sokszor úgy érezhetjük, hogy egyre nehezebbé válik a múlt értékeinek kutatása, megőrzése. Sokak számára nem tűnhet annak, mégis, egy magára valamit is adó közösségnek (családnak és településnek egyaránt) kiemelten fontos feladata a régi használati eszközök, a közvetlen és a kicsit tágabb lakókörnyezet, a saját település történelmének és történetének megismerése, az eleinkben meglévő és reánk hagyományozott tudás és hagyományok megtartása, kutatása, és mindezek megismertetése a mostani és az utánunk következő nemzedékkel, hogy az unokáinkra ebben se örökítsünk szegényebb világot annál, mint amit mi a nagyszüleinktől kaptunk.

A jövőnk a múlt jó tudásából, a hagyományok megőrzéséből, gazdagításából és továbbadásából épül. Minden embernek szüksége van egy olyan, a múlt értékeiből álló biztos fogódzóra, amibe bele tud kapaszkodni akkor, amikor esetleg úgy érzi, eltéved a XXI. század információs és kulturális rengetegében.

A Helytörténeti Kör tagjainak elsődleges feladata az én véleményem szerint a következők:
– jelenleg összegyűjtött helytörténeti anyagok elektronikus nyilvántartásba vétele, állapotának felmérése,
-az összegyűjtött anyagok tárolási körülményeinek javítása,
-hagyományőrzés, a falu életével kapcsolatos helytörténeti, kulturális események megörökítése
-települési értéktár létrehozása, közkincsé tétele
-nevezetes helyek, épületek bemutatása táblával, tablóval,
-emlékhelyek kialakítása (pl. kisvasút, Esterhazy-majorság, Újtanya, Szabolcs, Bogárzó, stb.),
-Bartók Béla utolsó magyarországi népdalgyűjtő útja Felsőszászbereken volt 1918 augusztus 15-augusztus 26 között, ezért kezdeményezzük, utca, vagy tér elnevezését a zeneszerzőről, emléktábla elhelyezése az iskola falán
-személyes kapcsolatok által történő emlékek összegyűjtése riportok keretében,
-a múlt tárgyi emlékeinek méltó megőrzése és a nyilvánosság felé történő bemutatása,
-mozgalmat indítani, hogy a család részére fölöslegessé vált hagyatékokból a helytörténeti kör tagjai értékmentést hajtsanak végre a leendő gyűjtemény részére,
-közösségi kapcsolatépítés,
– aktív segítségnyújtás a Szászberekről elszármazottak, leszármazottak találkozójának megszervezésében,
-kiadványok, fotók, filmek készítése
-kapcsolat a környező települések helytörténeti csoportjaival,
-kulturális eseményeken való közös részvétel.

Vallom, hogy a leendő Kör tagjai függetlenül lakóhelyüktől, önzetlen segítségükkel azon lesznek, hogy minél több Szászberekhez kapcsolódó értékek felszínre és nyilvánosságra kerüljönek, valamint átörökölődjönek a következő generáció számára.

“„Örökségünk Szászberek” Helytörténeti Kör alapítása elé” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szeretnék csatlakozni a csoporthoz.
    Tisztelettel, Majercsik János

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük